“Civilben” biológus kutató vagyok, azzal foglalkozom, miért segítenek az emberek idegeneknek. Szabadidőm egy részét tudománykommunikációval töltöm, olvashattál már tőlem ismeretterjesztő cikket, láthattál videóban, és hallhattál a rádióban. A kutatás mellett egyetemen oktatok kutatásmódszertant, biostatisztikát és R-t.
Most itt neked statisztikusként állok a rendelkezésedre, aki ért a statisztikához és biológiához, valamint konyít a pszichológiához és orvosi szakkifejezésekhez is.
A statisztikán túl értek a kísérlettervezéshez (a statisztika valójában már ott kezdődik), valamint kutatásmódszertanhoz is. Jóban vagyok különböző statisztikai szoftverekkel, de én magam R-ben számolok.
Szívesen számolok és szeretek tanítani is. Az egyéni konzultáció és a kiscsoportos workshopok nagy híve vagyok. A tanításnál nem riadok vissza a humortól, alternatív oktatási módszerektől, informális technikáktól és gamefication-től sem.
Szeretek hatékony lenni, arra törekszem, a lehető leggyorsabban készen legyél azzal, ami miatt megkeresel.